A jövő mérnökei már köztünk járnak és az ENGEL-Hungária segít nekik elindulni

Az ENGEL Hungária Kft. számára az utánpótlás-nevelés nemcsak fontos ügy, hanem tudatosan vállalt cél is. Hisszük, hogy a mérnöki gondolkodás, az együttműködés és a kreatív problémamegoldás már egészen fiatal korban fejleszthető. Ezért is támogatjuk örömmel a Tövis Robotika Klub munkáját, ahol a gyerekek nemcsak LEGO robotokat építenek, hanem valódi projektmunkát végeznek: csapatban gondolkodnak, vitáznak, prezentálnak és közösen formálják saját jövőjüket.

A budapesti klub vezetője, Faragó Attila, informatikus és édesapa, több mint tíz éve dolgozik elkötelezetten azon, hogy élményalapú tanulással adjon lendületet a következő generációknak. Az ENGEL technológiai háttere és tapasztalata, legyen szó robotikáról, fröccsöntésről vagy digitális megoldásokról, inspirációt és támogatást nyújt azoknak, akik ma még tanulnak, de holnap már velünk dolgozhatnak egy fenntarthatóbb, technológiailag fejlettebb világért.

A kezdetek egy céges CSR programhoz köthetők: 2014-ben Attila munkahelye lehetőséget kínált arra, hogy dolgozói gyerekekből álló robotikacsapatokat mentoráljanak. A vállalat biztosította a LEGO robotkészleteket, a versenyek nevezési díját és cserébe elindított valami egészen különlegeset. Attila kisfia épp akkor töltötte be a 10-et, így keresett egy iskolát, ahol elindulhatnak. A Homoktövis Általános Iskolában tartott bemutató óra után robbanásszerű volt az érdeklődés: az egész iskola lelkes lett, a tanárok és szülők egyaránt támogatták az ötletet. Ekkor alakult meg a Tövis csapat, a név pedig a lakóhelyül szolgáló Homoktövis utcáról kapta nevét.

A robotikacsapat működése nem egy hagyományos iskolai szakkört követ. Attila egyedi szemléletet hozott: nem életkor vagy tanrend alapján épít csapatokat, hanem a működő dinamika, a közös cél és a gyerekek motivációja alapján. A jelenlegi csapat például 4-5 különböző iskolából érkezik, és heti egy alkalommal találkoznak, gyakran péntek délutánonként, plusz havonta egy teljes szombatot is rászánnak a közös munkára.

A gyerekek 9 és 16 év közöttiek lehetnek, de a csapaton belül jellemzően 12–14 éves korosztály dolgozik együtt. A feladatok nem életkor, hanem érdeklődés és aktivitás alapján oszlanak meg: mindenki belefolyik a programozásba, az építésbe, az innovációs projektekbe és a prezentációk előkészítésébe.

A Tövis csapat egyik legfontosabb éves megmérettetése a FIRST LEGO League, amely messze túlmutat egy klasszikus robotépítő versenyen. A gyerekeknek négy területen kell helytállniuk:

1. Robot játék: előre megtervezett feladatokat kell megoldani a LEGO robotokkal egy versenypályán.

2. Innovációs projekt: egy aktuális problémára kell innovatív megoldást találniuk és bemutatniuk.

3. Technikai dokumentáció: ismertetniük kell a fejlesztési folyamatot és a használt technológiákat.

4. Csapatmunka és együttműködés: kiemelten értékelik, hogyan dolgoznak együtt, hogyan oldanak meg konfliktusokat és milyen visszajelzéseket adnak egymásnak.

A csapat belső működése is ezt a komplex szemléletet követi. Attila nem „oszt feladatot”, hanem tanítja a gyerekeket arra, hogyan osszák el maguk között a felelősségeket. Bevezették például a havi csapatkapitányi rendszert, ahol mindig más gyerek koordinálja a heti munkát, visszajelzéseket gyűjt és értékeli a közös haladást.

Az idei évad innovációs projektje valóban különlegesre sikerült: a gyerekek egy víz alatti kommunikációs eszközt fejlesztettek, amely segíthetné a barlangi búvárokat a biztonságosabb közlekedésben. Nemcsak ötleteltek: el is végeztek egy ötalkalmas búvártanfolyamot, majd saját eszközöket terveztek, vízálló házakat nyomtattak 3D-ben, és végül készítettek egy működő prototípust. A csapat még használatiminta-oltalmat is beadott, amely még nemzetközi szinten is ritka eredménynek számít. Mindezt 12–14 évesen.

A Tövis csapat idén kijutott a houstoni világdöntőre, ahol 160 csapat között képviselték Magyarországot. Bár a robot, szállítás közben megsérült, a gyerekek helytálltak – nemcsak a technikai megmérettetésben, hanem az angol nyelvű prezentációkban, a zsűri előtti bemutatkozásokban is. A zsűrik külön kiemelték a csapat komplex gondolkodását, innovatív megközelítését és azt, hogy a gyerekek magabiztosan képviselték saját projektjüket.

Attila szerint a legnehezebb feladat ma az, hogy a gyerekek idejébe hogyan férjen bele egy ilyen összetett, hosszú távú projekt. A robotika, a tervezés, az algoritmikus gondolkodás gyakran nem fér bele a zene, sport és iskola szentháromságába, pedig nagyon is ott lenne a helye. Mégsem adja fel. Az elmúlt tíz évben több mint 60-70 gyereket kísért végig ezen az úton, és ma már ott tart, hogy szülőket próbál mentorálni, hogyan indíthatnak hasonló csapatokat.

Önbizalmat. Gondolkodási mintákat. Egy saját történetet. És egy olyan tapasztalatot, amit később bármilyen pályán kamatoztathat: legyen belőle mérnök, tanár, tervező vagy projektvezető.

A Tövis Robotika Klub tehát nem (csak) a jövő informatikusait neveli. Hanem felelős, gondolkodó, kreatív fiatalokat, olyanokat, akik már most képesek hatni a világra.

A robotépítés, versenyzés és csapatmunka mögött persze rengeteg móka, kaland és néha egy-egy kínos vagy épp emlékezetes pillanat is meghúzódik. Feltettünk a Tövis csapat fiatal tagjainak néhány könnyedebb kérdést. A válaszaik nemcsak mosolyt csalnak az arcra, de megmutatják azt is, hogy mekkora élmény ez az egész kaland számukra.

Mi volt a legkínosabb dolog, ami egy versenyen történt veletek?

„Az országos versenyen már majdnem elindult a robotunk, amikor rájöttünk, hogy elfelejtettük rátölteni a kódot. Mindenki ránk várt, mi meg sprinteltünk vissza a gépért… elég ciki volt, de végül nevetve túlestünk rajta!”

Ha egy filmes karakter segíthetne a versenyben, kit választanál?

„Villám McQueent! Szerintem eszméletlenül kitartó, és bár kicsit egoista, de nagyon kedves is tud lenni. Meg gyorsan tanul, ami sokat segítene, például amikor épp próbáljuk megtanítani, mit csináljon a robot!”

Melyik a kedvenc részed a robotépítésben?

„Mindegyiket szeretem, de a legjobb az a pillanat, amikor végre működik, és el lehet kezdeni a tesztelést. Ilyenkor jön az izgalom: tízből hányszor működik tökéletesen?”

Volt olyan hiba, amit ma már viccesnek láttok vissza?

„Volt egy alkalom, amikor foglalkozáson indítottuk a robotot, és az teljesen érthetetlenül körbe-körbe kezdett keringeni az asztalon… addig pörgött, amíg le nem állítottuk. Eleinte csak néztünk, aztán jött a röhögés!”